X

Kereső


Elérhetőségek

Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub

Cím: 9700 Szombathely,
Kenderesi u. 4/A Fedett Jégcsarnok
E-mail:
info@pingvinekhoki.hu
Elérhetőség


Nyitány a felnőtt OB III-ban

2017.10.17.

MAC Budapest - Szombathelyi Pingvinek 12:7 (3:2, 6:4, 3:1)

Az első idegenbeli mérkőzésünket Budapesten játszottuk, a MAC otthonában. A fővárosiak három sorral, míg mieink két sorral plusz egy emberrel kezdtük meg a mérkőzést. A csapattagok közül sokan harmadik, negyedik alkalommal léptek jégre a szezonban.

Az első harmad jól alakult számunkra, mivel az ellenfél már az elején kettős emberhátrányba került, de sajnos nem sikerült bevenni a MAC kapuját. A kevés jégen töltött felkészülési idő ellenére tudta a csapat tartani az iramot és láthatólag meglepte ellenfelét. Az első gólt a hazaiak szerezték az első játékrész felénél. Nem sokkal később jött a válaszunk, egy perccel a MAC vezető gólja után Kovács András átadásából Őri Zsolt szerezte meg az egyenlítő találatot. A következő minutumban pedig már a vezetést is átvettük, Lovász Tibor passzából Kovács András volt eredményes. A játékrész hátralévő perceiben a MAC rendezte sorait és két góllal megfordította a mérkőzés állását. Így 3-2 hazai vezetéssel vonultak a csapatok az öltözőbe.

A második harmad elején is emberelőnybe kerültek a Pingvinek, de az ellenfél egy "szemfüles" kontrából, hátrányban tudott gólt szerezni, 4-2-re módosítva az állást. Nem ijedt meg a csapat, négy perc alatt sikerült ledolgoznunk a hátrányt Őri Zsolt és Singer Erik találataival. Ismét döntetlen lett az állás. A hazai csapat ezután ismét egy fokozattal feljebb kapcsolt és két gólos előnyre tett szert, 6-4 oda. Újra emberelőnybe került csapatunk, és Petényi Róbert révén sikerült gólt szereznünk, így 6-5-re szépítettünk. Ezután egy Pingvin hullámvölgyet kihasználva három gólt szerzett zsinórban a fővárosi csapat, 9-5-re meglépett a MAC gárdája. A játékrész befejezése előtt sikerült kozmetikázni az eredményt a mieinknek Kovács András lévén, aki Őri Zsolt asszisztját váltotta gólra. Így a két harmad után 9-6 állt az eredményjelzőn.

A harmadik játékrész elején Őri Zsolt megszerezte harmadik találatát, Benkő István átadását értékesítette, így ismét szorosabb lett az állás. Az eredmény az 55. percig nem változott, az utolsó 5 percben a MAC három gólt szerzett és ezzel eldöntötte a mérkőzést. 12-7-re nyertek a fővárosiak.

Sipos László játékos-edző értékelésében megjegyezte, hogy a csapat az elvárásoknak megfelelően teljesített, kemény, férfias küzdelemre kényszerítettük a jónevű ellenfelünket. Negatívum az, hogy sok gólt kaptunk, de ez a védekezés javításával orvosolható. A másik az emberelőnyök kihasználása, 11 fórból mindössze egyet sikerült értékesíteni.
Ugyanakkor a pozitívumokról sem szabad elfeledkeznünk. Első idegenbeli mérkőzésünkön majdnem az összes gólt öt az öt elleni játék során szereztük. Korcsolyázásban és technikai tudásban nem vagyunk lemaradva, és két sorral is sikerült tartanunk a tempót a teljes mérkőzésen végig.

Gólszerzők: Őri Zsolt 3, Kovács András 2, Petényi Róbert - Singer Erik 1-1

Folytatás az okt 27-29-i hétvégén a TSE Gerillák csapata ellen Zalaegerszegen. (Pontos dátumot még egyeztetik az egyesületek.)
 

Nyitány a felnőtt OB III-ban

Vissza az előző oldalra!
X

Kereső


Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub - Magyar