X

Kereső


Elérhetőségek

Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub

Cím: 9700 Szombathely,
Kenderesi u. 4/A Fedett Jégcsarnok
E-mail:
info@pingvinekhoki.hu
Elérhetőség


U10-es tornán jártunk Veszprémben

2016.11.26.

Az első összecsapáson a Nyugati Eszkimók ellen léptek pályára megfiatalított összeállításban. A tavalyi gárdából mindössze két játékos szerepelt a előző évad minis csapatából, a többiek volt vagy jelenlegi szuperminik, vagy újonnan csatlakoztak hozzájuk.
A szezonban eddig nem vettek részt jeges edzésen a fiúk, ez meg is látszott az első félidőben. A görkocsolyához és labdához szokott mozdulatokat kellett gyorsan jégre és korongra cserélni. A srácok a második félidőre már jelentősen feljavulva, gólokat is szerezve, izgalmas meccset játszottak. 
A második mérkőzésen a Tatabányai Polipok ellen már gólerős, kiváló hokit mutattak be. A lendület a remek házigazdának bizonyuló Veszprémi Jéglovagok ellen is kitartott. Az utóbbi két meccset kapott gól nélkül fejeztük be, a kapusunk bravúrokat bemutatva, büntetőket hárítva, remek teljesítménnyel rukkolt elő, és amikor kellett, akkor a kapuvas is velünk volt.
Az utolsó meccsen a torna két legerősebb, addig veretlen csapata csapott össze: a Pingvinek ellenfele a fehérvári ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia volt. A nagynevű ellenfél az első félidőben bizonyította a hírnevét, szép gólokat szerezve elhúzott. Fiatal csapatunk viszont nem esett össze, a második félidőre az utolsó erejüket is mozgósítva, gólt lőve, döntetlenre hozták ezt a játékrészt. Összességében elmondható, hogy a szezon első tornáján várakozáson felüli szereplést produkáltak a fiúk. Minden játékosunknak kijár az elismerés a teljesítményük, a kitartásuk és a küzdőszellemük miatt.

A fotókért köszönet Csarankó Antalnak.

A mérkőzésekről bővebb összefoglalók itt megtalálhatók:

 

 

 

 

U10-es tornán jártunk Veszprémben

Kapcsolódó galéria


Vissza az előző oldalra!
X

Kereső


Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub - Magyar