Szombathely Pingvinek - HCD Wien 4:2 (0:2; 4:0)
A nagy tét rányomta a bélyegét az első félidőre. Komoly HCD-s rohamokkal indult a meccs, az első percben foggal-körömmel védekezett a csapat, Sipos Pali remek védéseinek köszönhetően nem került előnybe az ellenfél. Látszott, hogy az osztrákok nem akarnak még egyszer elutazni Szombathelyre. A harmadik percben aztán kijöttünk a szorításból, volt két nagy lehetőségünk is, de a bécsiek kapusa ott folytatta, ahol a múlt vasárnap abbahagyta. Próbálta a csapat nyomás alá helyezni az ellenfelet, voltak távoli lehetőségek, de azok elkerülték a kaput. A HCD kontrái életveszélyesek voltak, a hatodik perc végén Sipos Pali hatalmas bravúrral fogta meg az egyedül kiugró HCD-s csatár ziccerét.
A félidő második felének az elején jobbára a Pingvinek előtt adódtak helyzetek, de Rainer kapus mindent védett. A 13. perc közepén kicsit váratlanul a HCD megszerezte a vezetést, a kapunk előtti kavarodást Armin Skacel váltotta gólra (0-1). A bekapott találat után kicsit megzavarodott a csapat, majd egy védelmi hiba után kiállítást ítéltek ellenük. Az emberhátrányban nagyon nagy lehetőségek adódtak az ellenfél előtt, de Sipos Pali nagy bravúrokkal hárította ezeket. A hátralévő időben is megmaradt a kapkodás, a szokatlanul sok pontatlanság, amit az utolsó percben góllal büntetettek a bécsiek. Egy kapu mögül visszatett passzt Johannes Skacel vágott be (0-2). Ezzel nagyon nehéz helyzetben vonult a csapat a pihenőre.
A második félidő első percében emberelőnybe kerültek a Pingvinek, majd 1 percen belül teljesen megérdemelten már kettős volt az előny. Ezt végre kihasználta a csapat, a 22. perc végén Szántó Olivér ütött egy pimasz gólt (1-2). Habár még emberelőnyben volt a csapat, ez hamarosan egy kiállítással elolvadt, sőt a Pingvinek kerültek hátrányba. Ezalatt Pali ismét hatalmasakat védett, nagy szerepe volt abban, hogy nem nőtt a hátrány.
A 26. percben teljes létszámnál Singer Erik csípett el egy labdát a HCD térfelén, a középre tett passzát testvére, Singer Márk ütötte szenzációsan a kapuba (2-2). Kezdték elveszíteni a fejüket az osztrákok. A 27. percben egy jogos kiállítás után kiküldtek egy reklamáló játékost is, ismét 4-2-ben támadhattak a Pingvinek. Egy percig hatékonyan védekezett az ellenfél, majd a 28. percben Tóth Zsolt kapusról lecsorgó labdáját Singer Márk kotorta a kapuba (3-2). Továbbra is igen kemény fizikai küzdelem zajlott a pályán, a 31. percben egy ütő okozta sérülést kellett ápolni, ami miatt 5 perces büntetést kapott a HCD csapata.
Zúgott a "Mindent bele!" a lelátóról, a csapat kis szurkolói érezték, hogy el lehet dönteni a mérkőzést. A 32. percben Tóth Attila passzát vágta be gyönyörűen kapásból Singer Erik, kettőre növelve az előnyt (4-2). A sportszerűtlen hiba miatt előnyben maradt a csapat, de egy Pingvin kiállítás miatt ez ismét elolvadt. A hátralévő percekben itt is, ott is akadtak lehetőségek, mindkét csapat kapott kiállítást, de több gól már nem esett. A Pingvinek szenzációs második félidei játékuknak köszönhetően megnyerték a döntő második mérkőzését.
A finálé utolsó mérkőzésére ismét a Pingvin Arénában kerül majd sor augusztus 7-én, vasárnap 10 órától. A mérkőzés videós összefoglalója itt megtekinthető: