X

Kereső


Elérhetőségek

Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub

Cím: 9700 Szombathely,
Kenderesi u. 4/A Fedett Jégcsarnok
E-mail:
info@pingvinekhoki.hu
Elérhetőség


Első hazai ISHA forduló

2018.05.19.

Az osztrák bázisú Inline Skaterhockey bajnokság Regionalliga Süd (déli) csoportjában, a harmadik fordulóban végre hazai környezetben, Szombathelyen, a Pingvin Arénában léphettek pályára a Pingvinek. Az ellenfél a Tigers 2, illetve a Tigers 3 csapata volt Stegersbach-ból (Szentelek). Bár gyengén kezdődött, a nap végül jól alakult, egy győzelem és egy döntetlen volt a mérleg.

Szombathelyi Pingvinek - Stegersbach Tigers 2   10:4 (2:2, 8:2)

Rémálomszerűen indult a mérkőzés a Pingvinek számára, a vendég Tigers szerezte meg a vezetést már a harmadik percben. A hazaiak ezután is csak helyzetekig jutottak, kihasználni azokat nem sikerült. Törvényszerűség, hogy ilyenkor ismét az ellenfél talál be, ez így is lett, a Tigers tudta két gólra növelni az előnyét 10 perc játék után.
A mieink továbbra is mezőnyfölényben játszottak, a játék a főként a vendégcsapat térfelén folyt. A 13. percben végül megtört a jég, megszületett az első hazai gól, Singer Erik jegyezte. Ezzel feloldódott a görcs a Pingvinekben, még jobban kapujuk elé szorították a vendégeket és az egyenlítés sem maradt el. A szünet előtt néhány másodperccel Sipos László lőtt hatalmas gólt.
A második félidő úgy kezdődött, ahogy az első abbamaradt. A Pingvinek támadtak, helyzeteket alakítottak ki, a következő gólra azonban a 21. percig várni kellett. Singer Erik meglőtte saját maga második, csapatunk harmadik gólját.
A Tigers még fel sem ocsúdhatott, újabb gólt szereztek a hazaiak: Tóth Attila volt eredményes. Egy védelmi megingást kihasználva egy gólra zárkózott a Tigers, de Singer Erik harmadik gólja után megint 2 gólos lett a különbség. Öt perccel a vége előtt a Tigers gólt szerzett, úgy tűnt ismét szorossá válhat a mérkőzés.
Nem így történt. A Pingvinek sebességet váltottak, és öt perc alatt öt gólt szerezve eldöntötték a mérkőzést. A gólcsapot Szántó Olivér nyitotta meg és még ugyanabban a percben Singer Erik növelte három gólosra az előnyt.
Kis szünet következett a gólgyártásban, de csak azért, hogy utána másfél perc leforgása alatt három találat is szülessen. A fiatal Zelevics Gergő Őri Arvid passzából volt eredményes, Petényi Róbert közelről értékesített egy kipattanó labdát, a vége előtt pár másodperccel pedig Singer Márk is feliratkozott a góllövők közé.
Bár az elején döcögött a szekér, a mérkőzésbe egyre jobban belelendülő Pingvinek végül jó játékkal és hatalmas hajrával felőrölték a Tigers 2 csapatát. Érdekesség, hogy a mérkőzés a kemény játék ellenére rendkívül sportszerű keretek között zajlott, egyetlen kiállítás sem volt.

Gólszerzők: Singer Erik 4, Singer Márk, Tóth Attila, Zelevics Gergő, Petényi Róbert, Sipos László, Szántó Olivér 1-1

 

Szombathelyi Pingvinek - Stegersbach Tigers 3  5:5 (3:2, 2:3)

A mérkőzés elején a Pingvinek folytatták a remek játékot, már 1 perc után vezetést szereztek Kovács András révén. A Tigers - egy emberelőnynek is köszönhetően - gyorsan fordítani tudott, a játékrész közepén már 2:1-re vezetett a vendégcsapat.
Fordulatokban nem volt hiány, két perc múlva Tóth Zsolt megszerezte idei első gólját és a vezetést és még a félidő vége előtt Szántó Olivér is feliratkozott a gólszerzők közé: hatalmas gólt lőtt a jobb felső sarokba. 3:2-es hazai vezetéssel vonulhattak szünetre a csapatok.
A második félidőt is a mieink kezdték jobban, Sipos László hamar megszerezte a negyedik gólt is. A Tigers nem adta fel, gyorsan egy gólra zárkózott egy rendkívül szerencsés találattal. A Pingvinek azonban ellenállhatatlannak tűntek, még egy lapáttal rátéve Kovács András növelte két gólosra az előnyt.
A vezetés tudatában a mieink nagyobb teret engedtek a vendégeknek, ami rosszul sült el. Újabb emberelőnybe került azs osztrák csapat, amit az egyik ex-szombathelyi Barancsi Zoltán használt ki. Másodpercekkel a gól után a másik volt Pingvin játékos Szalai Donát szerzett labdát a Pingvinek térfelén és lőtte azt a bal felső sarokba. Ebben az időszakban a Tigers remekül játszott.
A mérkőzés végére a Pingvinek visszavették az irányítást, több veszélyes akciót is vezettek. A Tigers játékosai néha szabálytalan eszközökkel tudtak csak ennek gátat szabni, a játékvezetők azonban engedték ezt nekik, megfosztva a Pingvineket egy-két emberelőnyös lehetőségtől. A végső dudaszóig már nem esett több gól, döntetlennel ért véget az összecsapás.
Remek iramú, fordulatos mérkőzésen mindkét csapatnak volt esélye a győzelemre. A Pingvinek egy hajszálnyival talán jobban játszottak, de mivel a hoki nem pontozásos sportág, a mérkőzés vége pontosztozkodás lett.

Gólszerzők: Kovács András 2, Tóth Zsolt, Szántó Olivér, Sipos László 1-1

 

Első hazai ISHA forduló

Vissza az előző oldalra!
X

Kereső


Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub - Magyar