X

Kereső


Elérhetőségek

Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub

Cím: 9700 Szombathely,
Kenderesi u. Fedett Jégcsarnok
E-mail:
info@pingvinekhoki.hu
Elérhetőség


Ezüsttel tértek haza RLS2-es Pingvinjeink

2019.10.02.

Az utolsó fordulóra a szoléviai Beltnciben került sor, ahová eddig veretlen gárdánk (a kissé elnyújtott szezon miatt) több meghatározó játékosát is nélkülözve utazott ki.

Elsőként a legkisebb létszámmal kiálló Leibnitz-cel mérkőztek meg. A mérkőzést végig uralva magabiztosan játszottak, de a meccs végén kétgólos hátrányban az ellenfél egy taktikai húzással levitte kapusát és helyette egy plusz mezőnyjátékossal lendült támadásba. Sajnos a helyzettel nem tudtak mit kezdeni a mieink és elvesztették addig megszerzett előnyüket. Így 7:7-es döntetlennel ért véget a találkozó.

Második meccsükön Stegersbach 4-es csapatával mérkőztek meg, ahol jött a papírforma ezzel együtt egy 8:3-as győzelem.

A nap utolsó mérkőzése is a mieinké volt a hazai csapat ellen, ami a bajnokság és a tornanap zárásához méltó igazi bajnoki küzdelmet hozott. Az első félidő majdhogynem végig gól nélkül ment le, számtalan izgalmas, de kimaradt helyzet volt mindkét oldalon. Aztán sajnos sikerült begyűjtenünk egy kiállítást és az így kapott emberelőnyt gólra tudták váltani a házigazdák (1:0 oda). A másik félidőben derekasan küzdöttünk, de továbbra is megmaradt a kiegyenlítettség. Ez a félidő már gólgazdagabb volt, mint az előző. A mieink kétszer, az ellenfél viszont háromszor is betalált. Pingvinjeink is szerették volna meglépni azt a taktikai húzást, hogy a kapuslevitellel mezőnyfölénybe kerüljenek, de csak a mérkőzés vége előtt fél perccel volt játékmegszakítás, amikor ezt meg lehetett tenni. Ekkor azonban már nem maradt elég idő a felzárkózásra. Maradt a 4:2-es végeredmény, ami a Horobek Fcele csapatának bajnoki címet, a mieinknek ezüstérmet jelentett. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Leibnitz csapata állhatott, míg a negyedik helyet a Stegersbach Tigers 4 gárdája érdemelte ki.

Bár közben voltak nehéz és feszült pillanatok, az utazás alatti élcelődés és mérkőzések közt együtt töltött idő feledtette a srácokkal (a csapat átlagéletkora 40+) a fáradtságot és a fájdalmat.

„Mivel először indult ez a liga vakon szálltunk bele, de nem bántuk meg” nyilatkozta Németh Gergő
„Mindenki elégedetten térhetett haza, hisz a kapust leszámítva, kivétel nélkül feliratkoztunk a góllövő listára” foglalta össze a napot Varga Árpád
„Persze a maga állítása szerint mindenki a nap legszebb góljával” tette hozzá Pálmai Attila.

Az idei bajnokságban 4 csapattal indultunk, melyek az alábbi eredménnyel zárták a szezont:

  • U10 - Bajnoki cím
  • U13 - Bronzérem
  • Felnőtt RLS - Bronzérem
  • Felnőtt RLS2 – Ezüstérem

Ha szeretnétek még ehhez hasonló sportsikerekről olvasni, kövessetek minket honlapunkon, vagy itt a Facebookon!

HAJRÁ PINGVINEK!
 

Ezüsttel tértek haza RLS2-es Pingvinjeink

Vissza az előző oldalra!
X

Kereső


Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub - Magyar