X

Kereső


Elérhetőségek

Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub

Cím: 9700 Szombathely,
Kenderesi u. 4/A Fedett Jégcsarnok
E-mail:
info@pingvinekhoki.hu
Elérhetőség


Gólzápor és győzelem az OBIII-ban

2018.12.11.

Igazán mozgalmas hétvége van a Szombathelyi Pingvinek mögött, hiszen nem csak az utánpótlás csapatok, hanem a felnőttek is jégre léptek. A legnagyobb Pingvinek szombaton a Zalaegerszegi Jégcsarnokban fogadták a Biatorbágy Viaduktot, a mérkőzést délután három órakor játszották.

Szombathelyi Pingvinek - Biatorbágy Viadukt 7:5 (5:0, 0:1, 2:4)
Az előző heti budapesti túra után felüdülés volt a csapatnak hazai pályán, hazai közönség előtt játszani. Ez hamar láthatóvá vált a meccs állásából is: az első négy percben már két góllal vezetettek a Pingvinek, mindkettőt Geosits Levente szerezte. Azonban ennyi nem volt elég a csapatnak, bő öt percen belül ifjabb Korpos István és Kovács András is betalált az ellenfél kapujába. A négy gólos hátrány után időt kért a Biatorbágy csapata, azonban ez sem tudta átlendíteni őket a holtponton, Göncz Szabolcs megszerezte a Pingvinek ötödik gólját is. Így az első harmadot 5:0-ra nyerte a hazai csapat.

Az első játékrészhez képest igen gólszegény második harmadot láthattunk, csupán az ellenfélnek sikerült szépítenie egy találattal. A mérkőzés utolsó húsz percében azonban újra beindult a góllövő gépezet, ezúttal sajnos az ellenfél részéről. Miután Korpos István megszerezte a Pingvinek hatodik gólját, a Viadukt is elkapta mérkőzés fonalát és megszerezték második góljukat. Erre válaszként ifjabb Korpos István vette be a kaput, majd a Pingvineknél kapuscsere történt és Galambos Benjámin is lehetőséget kapott, hogy védje a hazai kaput.

A találkozót végül 7:5-re nyerték a Pingvinek, akik már készülnek a következő meccsükre, amelyet december 15-én, szintén szombat délután fognak lejátszani, ezúttal a Debrecen csapata látogat Zalaegerszegre.

Gólszerzőink: Geosits Levente, ifj. Korpos István (2-2), Korpos István, Kovács András, Göncz Szabolcs (1-1)

Gólzápor és győzelem az OBIII-ban

Vissza az előző oldalra!
X

Kereső


Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub - Magyar