X

Kereső


Elérhetőségek

Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub

Cím: 9700 Szombathely,
Kenderesi u. 4/A Fedett Jégcsarnok
E-mail:
info@pingvinekhoki.hu
Elérhetőség


Második hely az amatőr Bauer Inline Magyar Kupában

2017.06.20.

A mérkőzések 2x12 percig tartottak, műanyag pályán és görhokikoronggal játszották őket.

Két négyes csoportba sorsolták a résztvevőket. Az első mérkőzés szombaton nem sokkal dél előtt kezdődött a mieink számára, akik először a fehérvári Le Club Hockey Royale ellen léptek pályára. Esélyt sem adva az ellenfélnek a győzelemre, végig kézben tartva a meccset 3-1-es győzelemmel kezdte a csapat a szereplést.
A második mérkőzést az érdekes nevű Debreceni Görlények ellen játszotta a gárda. Ez a meccs is 3-1-es Pingvin győzelemmel ért véget.
A White Sharks elleni harmadik mérkőzés volt a legnehezebb. Itt már kijött a fáradtság, hiányzott az összpontosítás. A vége 2-2-es döntetlen lett, majd büntetők után a mieink örülhettek. A kapusunk, Sipos Pál remekül védett az egész torna alatt, és ez nem volt másképp a büntetőknél sem. Csoportelsőként jutottak döntőbe a fiúk!

Az aranyéremért a másik ágról érkező REF Team-mel találkozott a csapat. A játékvezetői gárda kemény diónak bizonyult, mindent bevetettek a győzelem érdekében. Emberelőnyből gólt szerzett az ellenfél, majd egy egyéni villanás után kettőre növelték az előnyüket. Sajnos az ezt követő Pingvin fórban csak helyzetekig jutottunk, míg a REF Team egy nekünk megítélendő kiállítás helyett ismét gólt szerzett, amivel eldőlt a találkozó. 3-0-ra nyert a bírók csapata.
A mérkőzésen sajnálatos módon egy ütést követően Benkő István csuklója megsérült, és nem tudta folytatni a játékot. A sérülést okozó játékost végleg kiállították.
A mieink minden elismerést megérdemelnek, remek teljesítményt nyújtva szerezték meg az ezüstérmet a kupán.

Az ezüstérmes csapat tagjai:
Petényi Róbert, Kovács András, Benkő István, Nagy Máté, Szántó Olivér, Singer Márk, Sipos Pál, Geosits Levente, Sipos László, Tóth Zsolt.

 

 

Második hely az amatőr Bauer Inline Magyar Kupában

Vissza az előző oldalra!
X

Kereső


Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub - Magyar