Az osztrák ligában való szereplésünknek és az egyébként is jó kapcsolatnak köszönhetően a Tigers csapata nemrég megkeresett minket azzal, hogy szívesen játszanának női csapatunkkal felkészülési mérkőzést, így az elmúlt héten két inline mérkőzésen vettünk részt Stegersbachban. 15 játékossal és 1 kapussal indult útra női csapatunk. A helyszínre érvetudtuk meg, hogy a két ellenfél az osztrák válogatott majd a Stegersbach női csapata.
Az első találkozó a nemzetközi mérkőzésekhez méltó ceremóniával kezdődött: mind a játékosoknak, mind a kísérőknek, valamint az online közvetítés követőinek is megható volt, ahogy lányaink összekarolva énekelték országunk himnuszát.
A mérkőzésen végig az osztrák válogatott birtokolta többet a korongot és irányította a játékot, ami érthető is, hiszen komolyabb játékerőt képviselnek, mint mi. Lányaink mindvégig küzdöttek és több helyzetet is sikerült kialakítaniuk leginkább egyéni akcióból. A kapuban Ritecz Patrícia remekelt a tőle megszokott módon. A mérkőzést az osztrák válogatott nyerte 6:0-ra, ami nagyszerű eredmény az ellenfél tükrében.
A második meccsen a Stegersbach női csapata ellen mérkőzhettünk meg. 20 percnyi játékot követően 0-0 állt az eredményjelzőn, több ziccert is sikerült hárítania kapusunknak és mi is rengeteg helyzetet alakítottunk ki az ellenfél kapuja előtt, leginkább egyéni megvillanásokból. A mérkőzés végére - ahogy fáradt csapatunk - egyre több egyéni hibát követtünk el, amit a hazai csapat gólokra váltott. A mérkőzést így a Stegersbach csapata nyerte 3:0-ra.
A lányokat irányító edzői gárda (Benkő István, Bosnyák Márkó) gondolatai: Ezúton is szeretnénk gratulálni ellenfeleinknek, megérdemelten szerezték meg a győzelmeket. A mérkőzések nagyon hasznosak voltak csapatunk számára, hiszen 2 komolyabb ellenfél ellen játszhattunk. A lányainknak csak gratulálni lehet, hiszen végig küzdötték mindkét mérkőzést és komoly munkát tettek bele a párharcokba. Húzóembereink folyamatosan magabiztosan játszottak és segítették társaikat, remek hangulatban telt a nap és emelt fővel térhettünk haza.
Hé | Ke | Sze | Cs | Pé | Szo | Va |
---|---|---|---|---|---|---|
28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 |
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 1 |
Hé | Ke | Sze | Cs | Pé | Szo | Va |
---|---|---|---|---|---|---|
28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 |
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 1 |
Hé | Ke | Sze | Cs | Pé | Szo | Va |
---|---|---|---|---|---|---|
28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 |
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 1 |
Hé | Ke | Sze | Cs | Pé | Szo | Va |
---|---|---|---|---|---|---|
28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 |
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 1 |