X

Kereső


Elérhetőségek

Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub

Cím: 9700 Szombathely,
Kenderesi u. 4/A Fedett Jégcsarnok
E-mail:
info@pingvinekhoki.hu
Elérhetőség


OB III-as alapszakasz 3. forduló

2019.11.09.

KMH – Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub 8:3 (2:1, 0:2, 6:0)

A mérkőzést nem kezdtük jól, hiszen az első percben, valójában az első támadásból gólt kaptunk (1-0). Nem törtünk meg és rendezve sorainkat próbáltuk tartani a bajnokság jelenlegi második helyén álló még veretlen tavalyi bajnokot. A 12. percben a KMH megduplázta az előnyét (2-0). Az első harmad utolsó percében Göncz Szabolcs, Singer Márk átadásából Zelevics Gergő lőtte ki a botos 20 centit (2-1).
A második harmadban folytattuk a védekezést, melyekből csatárainknak néha sikerült kiugrásokkal megzavarni a KMH védelmet. Ennek köszönhetően aztán a 22. percben kettős emberelőnybe kerültünk, amit sikerült is kihasználnunk és egy szépen kijátszott gólt lőttünk, Zelevics Gergő, Csergő István asszisztjából Singer Márk vette be a KMH kapuját (2-2). A harmad végéig nem esett gól, amikor is épp emberhátrányban védekeztünk, és egy kidobott korongunkat a hátrányból startoló Zelevics Gergő a hátvédet lekorcsolyázva és a kapust elfektetve higgadtan megszerezte számunkra a vezetést (2-3). A második szünetben tehát egy gólos vezetéssel pihenhettünk egy kicsit. 
A harmadik játékrészt megint nem kezdtük jól, ismét egy első támadásos gólt kaptunk (3-3), a 47. percben pedig egy újabbat (4-3). Az 55. percig tartottuk ezt az eredményt, de aztán egy bő 2 perc rövidzárlat következett, amely alatt 4 gólt szerzett az ellenfél, végleg eldöntve a mérkőzést (8-3).

Kapusunk Sipos Pál 70 lövést kapott és 88,57% hatékonysággal védett. Ennek köszönhetően a harmadik harmad kezdetéig meccsben voltunk a tavalyi bajnok ellen. Kemény mérkőzésen nagy odaadással játszott mindenki, tartva magát a taktikai elképzeléshez. Megpróbáltuk, és majdnem sikerült. Többen is a végletekig kihajtották magukat és bár védekeztünk, de mégis élveztük a játékot. A tudásbeli különbség nem volt megkérdőjelezhető, ennek ellenére sikerült sokáig fegyelmezett és kemény védekezéssel tartanunk magunkat. Bár végül elbuktunk, de mégis büszkék lehetünk a mieinkre, és nyugodtan mondhatjuk: jó mulatság férfi munka volt.

A csapat tagjai:
Kapus: Sipos Pál
Mezőnyjátékosok: Csergő István, Korpos István, Ifj. Korpos István, Zelevics Gergő (2), Zelevics Ferenc, Sipos László, Singer Márk (1), Németh Richárd, Göncz Szabolcs, Horváth Zsombor

OB III-as alapszakasz 3. forduló

Vissza az előző oldalra!
X

Kereső


Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub - Magyar