X

Kereső


Elérhetőségek

Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub

Cím: 9700 Szombathely,
Kenderesi u. 4/A Fedett Jégcsarnok
E-mail:
info@pingvinekhoki.hu
Elérhetőség


Sikeres szezonkezdet idegenbeli győzelemmel az OB III-ban

2018.10.16.

Október 14-én vasárnap 18 órakor a Vasas csapatával találkoztak a Szombathelyi Pingvinek a budapesti Vasas Jégcentrumban.

Vasas - Szombathelyi Pingvinek 4:5 (1:2, 1:1, 2:2)
Játékvezetők: Sütő Gábor, Fényi Sándor Barnabás

Nagy lendülettel kezdtek a mieink, azonban egy sikertelen letámadás után már 3:23-nál hátrányba került a csapat (1:0). Ez a találat azonban felébresztette a szombathelyiek küzdőszellemét, és a hatodik percben meg is született az egyenlítő gól, Tóth Zsolt (20) találatából, valamint Göncz Szabolcs (16) és Korpos István (91) gólpasszából (1-1). Nem sokkal ezután a csapatnak egy két perces büntetés miatti emberhátrányt kellett kivédekeznie, majd rögtön ezután Singer Márk (77) jóvoltából már 2-1-re vezetett a csapat. Ekkor állt be a játékba az eddig pihentetett harmadik sor is, akik már korongra éhesen várták, hogy szerepelhessenek. A 14. percben egy rosszul sikerült csere után újabb két perces büntetést kapott a csapatunk, ugyanis egyszerre hat játékos tartózkodott a jégen. Szerencsére az ellenfél nem tudta kihasználni az emberelőnyét. A Pingvinek sikeres védekezése miatt idegessé vált Vasas durvább módszerekhez nyúlt, amelynek meg is lett a következménye: egymás után két büntetést is le kellett ülniük. Ekkor lehetőség nyílt rá, hogy tovább növeljük előnyünket, azonban nem sikerült kihasználni az emberelőnyös helyzetet, sőt, felesleges kiállításokat is szereztünk. Az első pihenőre 2-1-es Pingvin vezetéssel vonultak a csapatok.

A második harmadban, a 34. percben kiegyenlített az ellenfél, így az eddig megszerzett előnyünk eltűnt. Mindehhez egy két perces büntetés is jött, akadályozásért. A 35. percben a keményen küzdő Sipos László (13) ismét megszerezte a vezetést a mieinknek egy távoli góllal (2-3). A gólpasszt Kovács András (32) adta. Nem sokkal ezután az ellenfél kapott egy kiállítást, de az előnyt ez alkalommal sem sikerült kihasználnia Vasas csapatának. A második harmad végén, a 77-es számmal játszó Singer Márk még egy 10 perces fegyelmi büntetés is kapott.

A harmadik játékrész elején nagy nyomás alá kerültünk, ugyanis a sorokat is át kellett rendezni, és hamar alkalmazkodni kellett az új helyzethez. Az ellenfél gyorsan ki is egyenlített (3:3).  Az első sor következő cseréjében Geosits Levente (15) egy szép egyéni akció végén betalált, így újból átvettük a vezetést (3:4). Megnehezítette a csapat dolgát, hogy a 10 perces kiállítás után ismét pályára lépő Singer Márk (77) nem sokkal később egy újabb, ezúttal 2 perces büntetést kapott. A kiállítás lejárta után Márk a dühét és bosszúságát sportszerű módon egy szenzációs gólban vezette le, amelyhez a gólpasszt Geosits Levente (15) adta (3:5). A Vasas próbálta nyomás alá helyezni csapatunkat, és sikerült egy gólra felzárkózniuk. A végén azonban a mieink megmutatták, hogy van tartásuk, és az ellenfél időkérése már nem sokat nyomott a latba. Az egész meccs során kiválóan teljesítő kapusunk, Sipos Pál a legfeszültebb pillanatokban is helyt állt, így egy jól megérdemelt 5:4-es győzelemmel térhetett haza csapatunk.

Gólszerzőink: Singer Márk 2, Tóth Zsolt, Geosits Levente, Sipos László 1-1

A mérkőzés teljes terjedelmében itt megtekinthető:


 

Sikeres szezonkezdet idegenbeli győzelemmel az OB III-ban

Vissza az előző oldalra!
X

Kereső


Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub - Magyar