A tornán 11 fős kis csapatunk a Kőszegi Farkasokkal, az Ajkai Órásokkal, az Egerszegi Titánokkal és a Győrrel játszott.
A tornán négy mérkőzést játszottunk, kétszer is duplázva. Rendkívül jó volt a hangulat már az öltözőben is, ahol elég szűkösen fértünk el, de hát sok jó hokis kis helyen is elfér.
Mindjárt az elején a hazaiakkal kezdtünk. A várakozásokat felülmúlva rengeteg helyzetünk volt, amiket a hazai kapus és a szerencse hárított a legtöbbször. A gyerekek jól mozogtak, hajtottak bátran.
A torna második mérkőzésén a Farkasokkal mérkőztünk. Kis csapatunkból meghatározó játékosok hiányoztak, de nagy örömünkre újabb újoncunk is jégre lépett – Beni – aki első tornás volt.
Az Ajkai Óriások ellen is jól ment a játék, ellenük viszont sokkal többet hibáztunk, és az iramra sem lehetett panasz.
Az utolsó mérkőzésen a Titánok ellen nagyot küzdött mindenki, így fáradtan, ugyanakkor elégedetten mehetett mindenki az öltözőbe.
Göncz Szabolcs edző így értékelt: "A hangulat nagyszerű volt, a gyermekek lelkesen készülődtek, és élvezték a játékot. Az újaknak elmagyaráztuk, hogy mit is kell csinálni ha csere van, és kik azok, akikkel jégre kell lépniük. A mozgásunk és a jégbiztonságunk az edzőtábor óta javult. A szezon harmadik tornáján vettünk részt és többeknél látványos javulás volt tapasztalható az eddigi szereplésükhöz képest. Kapusunkat sokszor magára hagytuk, de ennek ellenére jól teljesített a kis hálóőrünk. A szülők nagyon élvezték a meccseket és lelkesen buzdították csapatunkat. A játékosok most sem kaptak különösebb taktikai utasítást, csupán az volt a kérésünk, hogy szívvel, lélekkel küzdjenek, szerezzék meg a korongot, korcsolyázzanak minél többet és ne hagyják magukat. Ezt a feladatot maximálisan teljesítették. A nap végére mindenki nagyon elfáradt, de igazából ezért jöttünk."
Résztvevő játékosok:
Mazzag Lőrincz (GK), Fullár Zsigmond, Kiss Bence, Kovács Benedek, Sipos Botond, Szolga Emma, Göncz Hanga, Kovács Kornél, Náhóczki Sebes, Owoebiak-Avar Ádám, Major Márton
Edzők: Göncz Szabolcs, Szolga András