X

Kereső


Elérhetőségek

Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub

Cím: 9700 Szombathely,
Kenderesi u. 4/A Fedett Jégcsarnok
E-mail:
info@pingvinekhoki.hu
Elérhetőség


Lány játékosaink a válogatott összetartásokon

2021.10.12.

Az elmúlt napokban klubunk két lány játékosa is meghívót kapott a női korosztályos összetartásokra, amelyeket Budapesten a Tüske csarnokban rendeztek meg.

Egyesületünket ezúttal Fullár Emma és Horváth Júlia képviselte. MIndketten az U14-es gárdánkban szerepelnek. Emma szeptember 28-án, Juli pedig október 6-án vett részt a válógatón.

 

Fullár Emma (U16) élménybeszámolója

"A nap a már megszokott Covid szűréssel indult, majd egy rövid megbeszélés és bemutatkozás után száraz edzéssel vette kezdetét a szakmai program. Nyújtással és hengerezéssel kezdtünk, majd száraz felmérések vártak ránk. Ebéd után egy egy órás pihenőt kaptunk, majd meccs előtti bemelegítés következett, amely során több fajta korongkihozatalt és támadásvariációkat szerettek volna látni tőlünk.
 
Tudásunkat egy két félidős edzőmérkőzésen mutathattuk be. A játékosokat fehér és piros csapatra osztották, én a piros tagja voltam. Mivel a csatársorunk nem három, hanem négy emberből állt, és cseréltük egymást, így minden első poszton kipróbálhattam magam. Először még nem nagyon akart összekovácsolódni a csapatunk, de egyre jobban belejöttünk, és a második félidő végére már szép játékot mutattunk be. Végül nagy küzdelem után a pirosak nyerték az összecsapást. A meccs után nem maradhatott el a levezető nyújtás sem. A program végén az edzők elmondták, hogy a jó teljesítményt nyújtó játékosokat behívják a következő válogatott összetartásra.

Úgy érzem, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, mind a szárazon, mind pedig jégen, bízom benne, hogy be tudok kerülni a szűkített keretbe. Nagyon meg szeretném köszönni az edzőimnek, Bosnyák Márkónak és Csergő Istvánnak a munkájukat. Köszönöm a szüleimnek, hogy támogatnak, és segítenek nekem mindenben. És végül, de nem utolsó sorban, a csodás csapattársaimnak is, akik nélkül nem biztos hogy itt lennék, ahol vagyok."

Horváth Júlia (U14) élménybeszámolója

"Az október 6.-án megrendezett női u14-es összetartásra kb. 30 lány érkezett, főként vidékről. A kötelező Covid szűrés után “beköltöztünk” a Tüske csarnokba. A száraz bemelegítést az első jeges edzés követte. 3 helyszínen voltak különböző feladatok, a koritechnikát és a korongkezelést gyakorolhattuk. Itt sem maradhatott el a nyújtás, hengerezés, amit kicsit másféleképpen végeztünk, mint itthon. A finom ebéd után megpihentünk, beszélgettünk a többiekkel.

A hosszú, délutáni jeges edzés 2 részből állt. Az elsőn passzolós feladatokat kaptunk, majd gyorsasági versenyt rendeztek nekünk. Egy rövid pihenőt tartottunk, aztán kispályán, később nagypályán is játszhattunk. A nap végén az edzők értékelték a munkánkat. Azt mondták, hogy jobbak voltunk, mint, amire számítottak.

Most is nagyon vártam ezt a napot és jól is éreztem magam. Örültem a sok játéknak, hogy a gyorsasági versenyben több mindenkit legyőztem és a meccsen gólt is lőttem. Bár elfáradtam a végére, úgy éreztem, jó lenne hosszabb ideig maradni, hogy többet tanulhassak. Novemberben lesz a következő alkalom, remélem, oda is mehetek!"

Fotók: Magyar Jégkorong Szövetség

Lány játékosaink a válogatott összetartásokon

Vissza az előző oldalra!
X

Kereső


Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub - Magyar