Egerszegi Titánok - Szombathelyi Pingvinek 15:2 (9:0, 1:1, 5:1)
U14 B3 csoport, alapszakasz 2. forduló, Zalaegerszeg
Biztatóan indult a találkozó, az első percekben sikerült megállítani a Titánok támadásait, de sajnos a cseréink nem tudták ugyanazt a tempót diktálni, mint az első sorunk. 6 perc alatt három gólt szerzett az ellenfél, és a gyors, remek fizikai adottságokkal rendelkező hazaiak ezután is tetszés szerint érték el góljaikat. A harmad végére tetemes előnyt harcoltak ki a vendéglátók, gyakorlatilag el is döntötték a mérkőzést (9:0).
A második harmad elején egy sokkal harcosabb felfogásban léptek jégre a mieink. Felpörgött a csapat, sikerült megálljt parancsolni a hazai rohamoknak. A 25. percben kettős emberhátrányba kerültünk, amit a második kiállítás után nagyon hamar gólra váltottak a Titánok (10:0), de a másodikat sikerült kivédekezni. Ebben nagy szerepe volt kapusunknak, Iszak-Pataki Gergőnek is, aki ebben a szakaszban remekül védett. A 27. percben Szabó Gábriel révén sikerült a szépítés is, egy kipattanót lőtt be közelről a rövid sarokra (10:1). A gól feldobta a csapatot, továbbra is jól játszottak a mieink, de az eredmény a második szünetig már nem változott (11:1).
Az utolsó játékrész elejét megnyomták a hazaiak, 8 perc alatt háromszor mattolták a védelmet és a kapusunkat. majd 5 perc gólszünetet követően ismét betaláltak a Titánok (14:1). Az 58. percben Czóbel Gergely egy szólót követően gyönyörűen húzta vissza a korongot Bosits Botondnak, aki 5 méterről középről hatalmas gólt szerzett (14:2). Fél perccel a mérkőzés vége előtt emberelőnybe kerültünk, de tovább szépíteni már nem sikerült, sőt egy a támadó harmadban eladott korongból egy leindulást követően a Titánok még egyszer betaláltak, beállítva a végeredményt (15:2).
Csergő István edzőnk rövid összegzésként elmondta, hogy főleg a második és a harmadik harmadban mutatott játékkal lehet elégedett, erre lehet építeni a jövőben.
Gőlszerzők: Farkas Lorenzo 4, Domján István-László Bence 3-3, Farkas Olivér-Hajdu József 2-2, Németh Alex 1 ill. Szabó Gábriel, Bosits Botond 1-1
A következő ellenfelünk az Ajkai Óriások gárdája lesz szeptember 26-án szombaton, Zalaegerszegen.
A galériában található fotókért köszönet Csarankó Antalnak.