A mini csapatunk február 17-én a már-már hagyományosan ebben az időszakban megrendezett soproni mini tornán szerepelt
A játékvezetők késése miatt 20 perccel később indult a játéknap. A hazai Jégtörők gárdája ellen kezdtünk, és a kezdeti idegességünket levetkőzve, a második félidőben már meggyőző teljesítménnyel rukkoltunk ki, és szép gólokat szereztünk.
Rövid szünet után a Nyugati Eszkimók ellen léptünk jégre. Itt is a második félidőben nyújtottunk jobb teljesítményt. A csapat minden egyes korongért megküzdött. Jó védekezésből többször vihettük egy az egyben a kapusra a korongot, de a helyzetkihasználásunk nem volt megfelelő, ezért ezeket a lehetőségeket rendre elpuskáztuk. Remekül cseréltünk, és ilyenkor a korongot szinte mindig a mieink szerezték meg.
Az utolsó mérkőzésünkön a Veszprém volt az ellenfelünk. Harcosan lépett fel a csapat, minden játékosunk tudta már a dolgát. Itt is a második félidőben kerekedtünk az ellenfelünk fölé.
Rico Tobler így értékelt:
A csapatunk végig koncentráltan és fegyelmezetten játszott. A játékosok teljesítményével elégedett, mivel mindenki a legjobbját nyújtotta.
Ugyanakkor javítanunk kell a korcsolyázásunkon, az ütőkezelési technikánkon, valamint a passzjátékban és a helyzetkihasználásban is.
Fotók: Csarankó Antal