X

Kereső


Elérhetőségek

Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub

Cím: 9700 Szombathely,
Kenderesi u. 4/A Fedett Jégcsarnok
E-mail:
info@pingvinekhoki.hu
Elérhetőség


Nyitás az U12 kispályás bajnokságban is

2018.12.04.

Az U12 3x3 kispályás bajnokságban 2x18 perces meccseket játszanak a csapatok, körmérkőzés szerűen, percenkénti sorcserével.
Az első fordulót december első vasárnapján rendezték meg Várpalotán. Három összecsapás várt a mieinkre a házigazda Lizards, a Tatai Hódok és a Tatabányai Polipok gárdái ellen.

A Tatai Hódokkal kezdtünk. A cserék részére elzárt terület miatt kisebb méretű pályán nehezen vettük fel a ritmust, és eléggé zavaró volt a sok "hó" az első meccs után elhasználódott jégen. Aztán néhány cserét követően beindultak a játékosaink, és kijött a csapatok közötti  tudáskülönbség, ami már gólokban is megmutatkozott. Elkezdett működni a háromszögelés is, és remek passzokkal hozták helyzetbe egymást a játékosaink. Minden sorunk kivette a részét a gólszerzésből, a végére nagy különbségű szombathelyi siker született.

Egy gyors jégfelújítás után a Polipok következtek, a mieink az első mérkőzésen bemelegedtek, és nagy elánnal vetették be magukat a mérkőzésbe. Itt főleg az első sorunk jeleskedett, tetszetős megoldásokkal vették be az ellenfél kapuját. Külön öröm, hogy Szabó Botond egy cserében kétszer is betalált, ezzel megszerezve első "éles" góljait. A mérkőzést a csapat kapott gól nélkül hozta le.

A hazai Lizards elleni meccsre egy hosszabb szünet után került sor, nehezebben pörögtek fel a játékosaink, és az ellenfél is keményen küzdött a hazai közönség előtt. Aztán megtaláltuk a "góllövő ütőt", és szépen lassan felőröltük az ellenfelünket. A szép eredményhez kellett egy remek kapus teljesítmény is. Iszak-Pataki Gergő végig kíválóan védett, ahogy már megszokhattuk tőle, büntetőket is hárított. A végén itt is a mieink örülhettek.

Összegzésként elmondható, hogy hoztuk a kötelezőt a három szimpatikus, hasonló körülmények között edződő ellenfél ellen. A mini korú játékosokból álló harmadik sorunk nagyon jól és ponterősen mutatkozott be az idősebbek között. Kapusunk végig jó teljesítményt nyújtott.
A srácok sokat gyakorolhatták a korong buliból való elhozatalát, mert a jégpályán nehezen megoldható csere miatt minden sorcserét bedobással kellett indítani. Folytatás januárban Szombathelyen.

Nyitás az U12 kispályás bajnokságban is

Kapcsolódó galéria


Vissza az előző oldalra!
X

Kereső


Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub - Magyar