A tornán 11 fős kis csapatunkon kívül a hazai Kőszegi Farkasok, a Győri ND ETO HC és a Nyugati Eszkimók vettek még részt.
A tornán négy mérkőzést játszottunk, duplázva a Farkasok ellen. A torna kezdő mérkőzését mindjárt a hazai gárda ellen mi játszhattuk. Kis csapatunkból 10-en az idei szezonban most először léptek jégre, mindjárt egy tornán. Legújabb játékosunk pedig életében először a tornanyitó mérkőzésen húzott korcsolyát, mert eddig csak görkorcsolyával találkozott. A fentiek ismeretében nem lehettek komoly elvárásaink.
A hangulat nagyszerű volt, a gyermekek lelkesen készülődtek, és élvezték a játékot. A mozgásunkon látszott, hogy a jég még nagyon szokatlan közeg számunkra, de a jégbiztonságunk mérkőzésről mérkőzésre javult. A szezon elkezdődött, innentől reméljük töretlen fejlődésnek indulnak a legkisebb pingvinek és a szezon végére egy jó kis csapatot kovácsolhatunk belőlük. Kapusunk kiválóan védett, így a legfontosabb alapelv már teljesült: “Végy egy jó kapust”
A játékosok nem kaptak különösebb taktikai utasítást, csupán az volt a kérésünk, hogy szívvel, lélekkel küzdjenek, szerezzék meg a korongot és ne hagyják magukat. Ezt a feladatot maximálisan teljesítették. Csak így tovább!
Résztvevő játékosok:
Mazzag Lőrincz Károly (GK), Kiss Bence, Major Márton, Németh Erik, Baldauf Lola, Szolga Emma, Sipos Botond. Náhóczki Sebes, Fullár Zsigmond, Velladics Bence, Velladics Gergely, Göncz Hanga (tartalék)
Edzők: Göncz Szabolcs, Szolga András
Fotók: Pintér Éva, Németh Kornél