Nevember 23-án U10-es gárdánk Tatabányára látogatott az aktuális tornájára. Az ellenfeleink a Várpalota Lizards, a Tatabányai Polipok és a Soproni Jégtörők voltak.
A gyerekek nagyon élvezték a játékot, végig küzdötték, hajtották a meccseket, annak ellenére, hogy a játékot nehezítette az oldalról nyitott pályára beáramló rendkívül hideg szél. A kapusaink is remekeltek az egész tornán, nagyon kevés gólt kapott a csapat.
A támadásoknál sok cselt és kapura lövést láthatott a közönség, a játék ezen elemeiben sikerült előre lépni a legutóbbi torna óta. Helyenként már egy-egy szép összjáték is megjelent, amit fejleszteni kell majd a szezon vége felé.
Sipos Pál edző így értékelte a látottakat: "Jól játszottak a gyerekek a mérkőzéseken, a cselek és a lövések egészen jól sikerültek ma. Sokan nyújtottak egyénileg jó teljesítményt, ez vitte előre a játékunkat. A csapatból többen is közel legjobbjukat nyújtották, viszont az talán még fontosabb, hogy saját magához képest ki tudott sokat fejlődni. Ma ez Raffay Kata volt, nálam ő volt a nap legjobbja. Ha kellett, hátul szerzett korongot, ha kellett, akkor elől gyakorolt nyomást az ellenfélre. Sokat korcsolyázott, dolgozott, kapura lőtt, gólpasszt adott. Szép teljesítmény volt!
Ezek után a tornák után már alig várom, hogy mi is folyamatosan jégen készülhessünk és ezáltal még többet fejleszthessük a korcsolyázásunkat."
A csapat tagjai: Máthé Zalán, Németh Lóránt – kapusok.
Bognár Gergely, Fullár Csanád, Fullár Zsigmond (U8), Herman Bence, Horváth Dömötör, Mazzag Sarolta, Náhóczki Előd, Náhóczki Sebes (U8), Raffay Kata, Sipos Botond (U8), Szabó Péter, Szolga Péter – mezőnyjátékosok.