X

Kereső


Elérhetőségek

Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub

Cím: 9700 Szombathely,
Kenderesi u. 4/A Fedett Jégcsarnok
E-mail:
info@pingvinekhoki.hu
Elérhetőség


U10 Első hazai inline forduló

2023.05.21.
Az első U10-es fordulónak a székesfehérvári inline pálya adott otthont. A tornán három mérkőzést játszottunk a Lizards, a White Sharks és a Jászberényi Lehel HC csapatai ellen.
 
A hirtelen nyárias időjárás a nyitott pályán eleve komoly kihívás elé állította a gyermekeket. A tornára a minimum (6 fő) létszámmal indultunk el, és sajnos abból sem volt mindenki 100%-os. Az első mérkőzést a Lizards gárdája ellen jó tempóval és nagyszerű játékkal előrukkolva eredményesen zártuk. 
 
 
A szünetre nagy szükség volt, mert a gyermekek meglehetősen “lefőttek”, ezért jégkockákkal próbáltuk tartani bennük a lelket. Ez annyira jól sikerült, hogy a második 2x15 perces találkozón a White Sharks ellen is kiváló és hatékony játékot produkáltak. Erős védelemmel és helyenként remek összjátékkal sikerült felülkerekedni a Cápákon.
 
 
A következő szünetben már többen is jelezték, hogy nagyon elfáradtak, ez a harmadik mérkőzésen ki is csúcsosodott: már az elejétől látszott, hogy ez lesz a legszorosabb mérkőzésünk. Sokáig nem született gól egyik oldalon sem, és sajnos nem a mi csatáraink törték meg a gólcsendet: egy nem túl szerencsés csere után, üres kapus találattal szerezte meg az ellenfél a vezetést. Kicsit megzavarodtunk, és egyik játékosunk ki is esett a küzdelmekből. Álltuk a sarat, de így is 3-0-ás vezetést tudhatott magáénak a Lehel. Aztán megráztuk magunkat és hozzávetőleg 5 perc alatt megfordítottuk a mérkőzést. Alapi Rebeka és Papp Csanád is 2-2 gólt lőtt. A hátralévő percek szoros küzdelemben teltek el, mígnem sajnos a Lehelnek sikerült túllendülni a holtponton. 
 
Kis hőseink nagyszerűen harcoltak és kitartottak a végsőkig. Köszönet a szülőknek, akik lehetővé tették a torna részvételt és elfuvarozták csemetéiket Székesfehérvárra! Köszönet a gyermekeknek is, hogy a nagy meleg ellenére kitartottak és becsülettel hajtottak, küzdöttek a végsőkig!
 
 
 
U10 Első hazai inline forduló

Vissza az előző oldalra!
X

Kereső


Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub - Magyar