X

Kereső


Elérhetőségek

Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub

Cím: 9700 Szombathely,
Kenderesi u. 4/A Fedett Jégcsarnok
E-mail:
info@pingvinekhoki.hu
Elérhetőség


U11 ISHA bajnokság 2. forduló

2023.06.04.

A mindösszesen 3 csapatból álló U11-es bajnokság előző, első fordulójában mindkét csapattól vereséget szenvedtünk.

Most egy elég szűk kerettel vágtunk neki a torna túránknak: egy kapussal és két sorral érkeztünk meg a kisváros sporttelepére, ahol rendkívül szívélyes fogadtatásban volt részünk. Itt jegyeznénk meg, hogy még emlékeztek a zsíros kenyérre, amivel mi fogadtuk őket.
Érkezésünkkor az osztrák rangadó még döntetlenre állt, aztán szépen lassan a hazai csapat felőrölte a Mad-Dogs együttesét.
Szép napsütéses időben készülhettünk első mérkőzésünkre a MAd-Dogs csapata ellen. Két sorra való játékosunk volt, védekezésben inkább három, míg támadó játékban öt játékost cserélgettünk. Mindjárt a második percben megszerezte  a vezetést az ellenfél, de szerencsére ez nem vette el a kedvünket. Takács Olivér nagyszerűen őrizte kapunkat és több nagy védést is bemutatott. A 8. perc végén aztán Papp Csanád lépett ki és kihasználva a lehetőséget egyenlített. Sajnos a középkezdésnél nem figyeltünk eléggé, talán még az egyenlítő gólunknak örültünk, így Gruza Lennon gyorsan újra vezetéshez juttatta a kékmezes gárdát. Mindenki igyekezett összpontosítani és hibátlanul védekezni, ennek köszönhetően pedig sorra jöttek a lehetőségek, de a kihasználással még hadilábon álltunk. A 10. percben aztán újra Papp Csanád értékesített egy Göncz Csenge átadást, és újra egyenlő lett az állás. Ezután emberelőnybe kerültünk, ekkor Bognár Mátyás passzából újra betalált Csanád a kapuba, így sikerült a meccs során először vezetést szereznünk. A középkezdésénél lemásoltuk a korábbi Mad Dogs gyors gólt, csak most Papp Csanád lépett ki és szerezte meg 4. találatát.
A szünetben mindenki igyekezett pihenni és frissíteni, hogy aztán folytassuk a küzdelmet az aszfaltos pályán.  A második félidő gólszegényebbre sikerült, rengeteg helyzet adódott mindkét kapu előtt. Olivér és a védelem mindig a helyén volt, és tartottuk két gólos előnyünket. A 28. percben azonban megtört a jég és egy gólra zárkózott fel az ellenfél. Az utolsó másfél percben öt mezőnyjátékossal próbáltak egyenlíteni, de ez nem sikerült., igaz nekünk se sikerült az üres kapus lehetőséget kihasználnunk. Ezt azonban feledtetni tudta az a tény, hogy első eredmény számolós győzelmét aratta csapatunk, aminek mindenki nagyon örült.
A második mérkőzést egy kis pihenő után játszottuk a házigazda Stock City Oilers csapata ellen. A kezdés jobban sikerült, mert nem kaptunk gyors gólt. Később persze sajnos igen, kettőt is egymás után a 4. percben, ám még ugyanebben a percben Papp Csani is betalált. Így egy percen belül az eredmény 0:0 -ról hirtelen 1:2 -re változott, sajnos nem a mi vezetésünkkel. Kiegyenlített küzdelem zajlott a mezőnyben, akadtak helyzetek, de gól csak a 6. percben született: ismét Papp Csanád volt eredményes. Itt még 2:2 volt az állás, de innentől sajnos már az ellenfél dominált az eredmény alakulásában. A félidő végéig még öt gólt szereztek, míg részünkről Papp Csanádnak sikerült még egy gólt szerezni.
A második félidőben szervezetten védekeztünk és sok helyzetünk is volt, de gólt már nem sikerült szereznünk. Az ellenfél azért még kétszer betalált, így alakult ki a 3:9 -es végeredmény.
A számok nem tükrözik a játék képét, ami sokkal kiegyenlítettebb volt, csak a helyzetkihasználásunk volt roppant gyenge. Papp Csanád kivételével sajnos senkinek sem sikerült ezen a napon gólt szerezni, pedig akadt lehetőség bőven. Papp Csanád hét gólt szerzett, ezzel messze a legeredményesebb volt a csapatból. Göncz Hanga a védekezésben találta meg a helyét és nagyszerűen tisztázott, szerelt, blokkolt a kapunk előtt. Takács Olivér bravúros védéseket mutatott be, sokszor még az ellenfél szurkoló táborát is tapsra inspirálva. Scheck Maximilien remekül helyezkedett és szerzett labdákat a mezőnyben, Bognár Mátyás nagyszerűen hatástalanította az ellenfél rá bízott játékosát, Papp Levente végre megtalálta a labdamágneses ütőjét és többször is fontos szituációkban szerzett labdát és akadályozott meg gólhelyzetet a kapunk előtt, Göncz Csenge bátran szembeszállt a nagyokkal és legkisebbként egy gólpasszt is adott, Tóth Kornél motiváltan hajtott és küzdött minden labdáért, Horváth Péter nagyszerűen tartotta meg a megszerzett labdákat és indult meg velük a kapu irányába.
 
Eredmények:
HC Mad Dogs Wiener Neustadt - Szombathelyi Pingvinek 3:4
Szombathelyi Pingvinek -  Stock City Oilers 3:9
Stock City Oilers  - HC Mad Dogs Wiener Neustadt 7:4
 
U11 ISHA bajnokság 2. forduló

Kapcsolódó galéria


Vissza az előző oldalra!
X

Kereső


Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub - Magyar