Az ellenfelek a VSD Párducok, a Várpalota Lizards és a Tatai Hódok voltak.
Jól indult a torna, az első mérkőzésen szebbnél-szebb kombinációkat és gólokat láthatott a közönség, remekül játszottak a gyerekek. A második találkozón kicsit szétesett a csapat, többször is elkövették ugyanazt a hibát a játékosok, ez pedig nem tett jót. A harmadik találkozóra megint összekapta magát a csapat és szemet gyönyörködtető játékkal sikerült elbúcsúzni a 3x3 szezontól.
Sipos Pál edzőnk így értékelte a csapat teljesítményét: "Jól kezdtünk, szép hokigólokat lőttünk az első mérkőzésen és a védekezésünk is rendben volt. A Lizards ellen fejben szétestünk, az addig nagyszerű fegyelmezettségünk elszállt és erre ráment az egész mérkőzésünk. A meccs után a fejekben rendet kellett tenni, de sikerült és a Hódok ellen már újra azt az arcunkat mutattuk, ami általában jellemez minket.
Az egész idényt nézve nagy fejlődésen mentünk keresztül. Voltak kiemelkedő teljesítményeink, ahogy mélypontok is, de összességében nagyon pozitív a mérleg. Most nagypályás mérkőzésekkel készülünk majd a következő szezonra, és az ISHA görhokibajnokságában is indulunk, ahol jó eredményt várok.
A csapat tagjai:
Németh Lóránt (U10) – kapus.
Bergmann Bence, Biró Barnabás, Bosits Botond, Hegedüs Árpád, Horváth Júlia, Mazzag Bendegúz, Moghioros Marcell, Németh Milán, Pálmai Fülöp, Tulok Ágoston, Vörös Miklós – mezőnyjátékosok.