Szombathelyi Pingvinek - Eszkimók Szombathely 0:0 (0:0, 0:0, 0:0)
Zalaegerszeg U12 bajnoki mérkőzés. Játékvezetők: Molnár József, Szabó Krisztián
Szombathelyi Pingvinek: Kovács Soma - Fullár Csanád, Fűzy Ákos, Horváth Dömötör, Kiss Bence, Kovács Benedek, Kovács Zsombor, Máthé Zalán, Mazzag Sarolta, Pásztorházi Gergő, Péntek Barbara, Simon Krisztián, Soós Máté, Szabó Péter, Szolga Péter, Tóth Marcell
Edző: Sipos Pál
Nem indult jól a mérkőzés, az Eszkimók teljesen állva hagytak minket, nyoma nem volt a küzdésnek, harcosságnak. A harmad közepéig több könnyű gólt is kaptunk, de ezután Horváth Döme vezetésével elindult a változás a játékunkban.
A szünetben aztán edzőnk ébresztőt fújt a játékosoknak, ami használt, hiszen a második játékrészben teljesen más csapat lépett jégre. Sorra alakították ki a helyzeteket a mieink, amit többször góllal sikerült befejezni. A védekezés sokkal határozottabb lett, megvolt már a küzdés, és az akarás is a pályán. A harmad második felére tovább javult a játékunk, töbször nagyon szép támadás futott végig a pályán.
A harmadik játékrészben már egyértelműen a Pingvinek uralták a játékot, a sok támadásnak pedig újabb gólok lettek a jutalmai.
Bár az első harmad gyengén sikerült, a második és a harmadik harmad teljesítménye kiváló volt, így talán mi örülhettünk jobban a mérkőzés végén.
Sipos Pál edzőnk így értékelt:
"Borzalmas volt az első harmad, talán az egész szezonban ez volt a legrosszabb. Szinte semmit sem mutattunk meg abból, amit tudunk. Nem láttam akarást, küzdést sem a pályán. A második harmadra teljesen más mentalitásban érkeztünk és ezt a mérkőzés végéig fenntartottuk. Az első harmad hibáiból tanulnunk kell, de a második és a harmadik harmadot nem szabad elfelejtenünk, hiszen a következő mérkőzésekre ezt a játékot szeretnénk továbbvinni.
Az utóbbi hetekben többször gyakoroltuk a lövéseket, és próbáltuk elsajátítani azt a koncepciót, hogy a saját és az ellenfél kapuja elé is nekünk kell megérkeznünk, hogy a kipattanókat mi irányítsuk. Azt hiszem ez sikerült, hiszen sok gólt szereztünk, többet pedig kipattanóból a kapu közvetlen közeléből."
A mérkőzés felvételről itt megtekinthető: