X

Kereső


Elérhetőségek

Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub

Cím: 9700 Szombathely,
Kenderesi u. 4/A Fedett Jégcsarnok
E-mail:
info@pingvinekhoki.hu
Elérhetőség


U14 - kőkemény meccs Pesterzsébeten

2021.01.31.

PHC - Szombathelyi Pingvinek 10-1 (2:0, 3:1, 5:0)
U14 középszakasz 4. csoport 8. forduló Pesterzsébet zártkapus mérkőzés, játékvezetők: Bekó Lóránt, Barna Péter

Szombathelyi Pingvinek: Iszak-Pataki Gergő - Tárczy Csanád, Szabó Botond, Bosits Botond, Szabó Gábriel, Czóbel Gergely - Bergmann Bence, Tulok Ágoston, Németh Milán, Horváth Anna, Polgár Patrik - Hegedűs Árpád 

Az első perctől kezdve nekünk esett a hazai csapat. Főként a mi harmadunkban folyt a játék, komoly fizikai munkára késztettek minket. Hősiesen védekeztünk, próbáltuk felvenni ezt a kemény stílust. Kapusunknak, Iszak-Pataki Gergőnek több bravúrt is be kellett mutatnia ezekben a percekben. A nyomást az 5. perc közepéig bírtuk, amikor egy középtávoli lövés lepattant a hálóőrünk mammutjáról pont az ott helyezkedő PHC csatár elé, aki közelről beütötte a korongot (1-0).
A következő percekben kezdett egy kicsit kiegyenlítettebb lenni a játék, sikerült feljebb tolni a védekezésünket, és egy-egy veszélyesebb kontrát is tudtunk vezetni. Sajnos a lövéseinkkel a kapust találtuk meg, akinek nem okozott gondot azok hatástalanítása. A 11. percben emberelőnybe kerültünk, amit tudatosan játszottunk mindaddig, amíg egy elvesztett korong miatti buktatást követően ellenünk is kiállítást ítéltek. Négy a négy ellen remekül mentünk, ha egy kicsit pontosabbak vagyunk mezőnyben, akkor az egyenlítés is sikerülhetett volna. A 14. percben egy Szabó Gábriel középreadás után Németh Milán lőtt kapásból veszélyesen kapura, de ezt is védte a hazai portás. Ezekben a percekben felpörögtünk, kezdtünk volna lendületbe jönni, de a támadó harmadban elkövetett felesleges szabálytalanság miatt ismét kiállítást kaptunk. A hátrány első percét remekül játszottuk, sikerült a PHC-t a saját harmadában tartani, de a 15. percben sajnos nem rendeződtünk vissza egy kontránál, és azt könyörtelenül gólra váltották a hazaiak (2-0). Nem sokáig tartott az öt az öt elleni játék, a 17. percben ismét kiállítást ítéltek ellenünk, amit ezúttal elég könnyen fújtak be. Ám ezt a hátrányt sikerült jól kivédekezni, nem sok lehetősége volt a hazaiaknak a kapunkra. Az eredmény az első szünetig már nem változott (2-0). 

A második játékrész is hazai rohamokkal indult, ismét beszorultunk, de keményen védekeztünk. A 22. percben Tárczy Csanád rendkívül okosan palánkra pattintva indította Czóbel Gergelyt, hajszálon múlt, hogy el tudja húzni a korongot a PHC kapusa mellett, és került volna üres kapus ziccerbe. A 24. percben ismét egy kiállítás nálunk, amit remek védekezéssel, és kapus teljesítménnyel hoztunk le kapott gól nélkül. Hálóőrünk jól együtt élt a játékkal, az egyik hazai támadást majdnem a kék vonalig elkorcsolyázva hiúsította meg. A 26. percben már nem tudtuk megállítani a hazai csatárt, aki fonákkal szépen kilőtte a bal felső sarkot (3:0). A 28. percben ismét gólt kaptunk, képtelenek voltunk szerelni a PHC csatárát, aki kilőtte a jobb felső sarkot (4:0). Egy perc múlva ismét nekünk volt egy hatalmas helyzetünk, de Szabó Gábriel lövése nem talált célt sajnos, a kapu mögül visszahúzott korongot pedig megfogta a kapusuk. Remek perceket produkáltak a mieink, volt lendületünk, hajtottunk becsülettel, csak a befejezések nem sikerültek. A 33. percben ismét Szabó Gábriel került ziccerbe, megint nem sikerült betalálni, az ellentámadásból viszont gólt kaptunk (5:0). Nem adtuk fel, mentünk tovább, és a mi perceink következtek, több támadást is jó lövéssel zártunk. A 38. percben Németh Milán -aki végig rendkívül agilisan játszott- csípett el egy palánkról visszapattanó korongot a PHC harmadában, majd szenzációsan lőtte a rövid bal felső sarokba a pakkot, megszerezve ezzel a szépítő találatunkat (5:1). A szünetig már nem esett több gól. 

Az utolsó harmad elején ismét kemény fizikai küzdelem folyt a pályán, de a mieink felvették a kesztyűt, és nem hagyták magukat. A 42. percben emeberelőnybe kerültünk. Ezt is szépen játszottuk meg, beszorítottuk az ellenfelet, de a kapusuk mindent védett. A 45. percben a kiugró hazai csatárt csak szabálytalanul tudtuk szerelni, amiért büntetőt ítéltek a bírók, a  sértett pedig gólra váltotta  a lehetőséget (6:1).  A 45. percben újra emberhátrányba kerültünk, amitből növelte előnyét a PHC. Egy kapunk előtti kavarodást követően nem sikerült felszabadítani, és közelről beütötték a kapunkba a játékszert (7:1). Egy perccel később, újra betalált a PHC. Ezúttal egy oldalra kipattant korongot ütöttek be a kapunkba (8:1). Továbbra is harcosan játszottunk, de talán már a fáradtság is közre játszott, hogy többet hibáztunk. A 49. percben emiatt megkaptuk a következő kiállítást, és sajnos gólt is: újból egy kapunk előtti kavarodás után ütötték be (9:1). Csergő István edzőnk időt is kért, hogy egy kicsit felrázza fejben a mieinket. 
Ez sikerült is, a hátralévő percekben ismét kőkemény fizikai küzdelem folyt a pályán. Minden korongért ádáz küzdelem folyt, mi is ütköztünk, de derekasan álltuk is a kapott ütközéseket. Az 54. percben újból emberhátrányba kerültünk, amit sikerült kivédekeznünk. A végeredményt az 58. percben állították be a hazaiak, amikor egy a kapunk mögül visszaforgatott korongot ütöttek be másodjára (10:1). 
A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy 3 másodperccel a dudaszó elhangzása után a PHC 5-ös játékosa alulról, bottal, nagy erővel, szándékosan hasba ütötte játékosunkat, aki ezt követően a jégre rogyott. A jegyzőkönyvbe mindössze egy 2 perces kisbüntetés került be, testre ütésért. Ez rendkívül sportszerűtlen, váratlanul, már nem meccshelyzetben, 10:1-es győzelem után alattomosan elkövetett cselekedet, sokkal súlyosabban kellett volna szankcionálni, mint egy kisbüntetés, amit ráadásul le sem kellett ülnie az elkövetőnek, így nem lesz elrettentő ereje. Meglepő módon a játékvezetők sem mentek megnézni, hogy milyen állapotban van a már hosszabb ideje jégen fekvő játékosunk.

Összegzésként elmondható, hogy ismét hatalmasat küzdöttek a mieink, annak ellenére, hogy fizikai fölényben volt az ellenfelünk, és ezzel teljes mértékben éltek is. Sajnos mezőnyben sok volt a pontatlanság nálunk, ilyen csapat ellen csak jó passzokkal és hatékonyabb befejezéssel lehetett volna keresnivalónk. A játékunk még hullámzó, vannak nagyon jó, és gyengébb periódusaink. A helyzeteink kihasználása gyenge, ezúttal kulcsjátékosaink sem a legjobb formájukat hozták továbbá kár volt a harmadik játékrész 5 percéért, amikor 4 gólt kaptunk sorozatban. Az is látszik viszont, hogy egy ilyen eredményért is mennyit meg kell dolgozni a jégkorongban. 

Gólszerzőnk: Németh Milán 1

Folytatás február 6-án szombaton Zalaegerszegen az ESMTK ellen. 

 

A mérkőzés itt felvételről megtekinthető. 

 

U14 - kőkemény meccs Pesterzsébeten

Vissza az előző oldalra!
X

Kereső


Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub - Magyar