X

Kereső


Elérhetőségek

Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub

Cím: 9700 Szombathely,
Kenderesi u. 4/A Fedett Jégcsarnok
E-mail:
info@pingvinekhoki.hu
Elérhetőség


U18 Helyzetjelentés a bajnokságból

2021.10.10.

Hosszas tervezgetés után megvalósulni látszott egy álom, és több évnyi kispályás bajnoki részvételt követően szerettük volna magunkat kipróbálni nagypályás bajnokságban is. Azt tudtuk, hogy újoncként, és kevés jéggel nagyon nem lesz könnyű dolgunk, de bízunk benne, hogy a csarnok átadása után közelebb tudunk zárkózni a vetélytársainkhoz. Sajnos nagyon balszerencsésen indult a szezonunk, egyik játékosunk a veszprémi edzőtáborban megsérült, és több hónapra kidőlt.

A bajnokságban a "B" csoportba soroltak minket, ahol a kvalifikáció során egy-egy mérkőzést kell lejátszani az ellenfeleinkkel.

Lehel HC - Szombathelyi Pingvinek 17:2 (5:1, 8:1, 4:0)
U18 kvalifikáció 2021.09.11. Jászberény, játékvezetők: Balla Norbert, Majoros Dániel, Tóth Dávid

Nagyon nagy várakozással, és sok munkával a hátunk mögött vágtunk neki a közel 5 órás útnak Jászberénybe. Sajnos ez a távolság meg is mutatkozott a csapaton, mivel nagyon enerváltan, és kapkodva kezdtük a meccset. Az összecsapás során sok olyan hibát vétettünk, ami a rutintalanságunknak és kezdeti izgalmunknak tudható be, ezeket a hibákat a Lehel HC sorra meg is büntette. A gólokban mutatkozó nagy különbség ellenére azért időnként sikerült bizalomra okot adó játékkal előrukkolnunk. Góljainkat Zelevics Gergő szerezte, ráadásul az egyiket emberhátrányban érte el.
Benkő István edzőnk értékelése: "Sajnos a heti egy jég a szezon ennyire korai szakaszában sok gátat szab nekünk. A hibákat közösen megbeszélte a csapat és igyekszünk a jövőben ezeket kijavítani. Sok munka vár ránk, de ha mindenki beleteszi a saját maga részét, akkor idővel együtt nagyszerű dolgokat vihetünk végbe."
Gólszerzőnk: Zelevics Gergő (2)

Szombathelyi Pingvinek - Egerszegi Titánok 9:3 (1:2, 0:2, 0:5)
U18 kvalifikáció 2021.09.16. Zalaegerszeg, játékvezetők: Bosnyák Márkó, Molnár József, Szabó Krisztián

Az első fordulóban elszenvedett vereséget átbeszélve, a főbb hibák kijavítását tűztük ki célként a zalaegerszegi meccs előtt. A találkozót megelőző héten nagy hangsúlyt fektettünk a biztosabb korongkihozatal gyakorlására, illetve a kapu előtti tér védelmének erősítésére.

A mieink magabiztosan, fizikálisan erős testjátékkal kezdték a meccset, aminek köszönhetően jött is az első gól. Zelevics Gergő lövésébe Szabó Gábriel piszkált bele, és a korong gellert kapva a kapus mamutja felett jutott a kapuba. A harmad végén viszont két egyéni hibát követően fordított az ellenfél (1:2).
A második játékrészben rendszerint védekezésre kényszerítettük a Titánokat, de sajnos emberelőnyös szituációinkat nem tudtuk gólra váltani. Sokat lőttünk kapura, de az ellenfél hálóőre sorozatos védésekkel akasztotta meg támadásainkat. A zalai csapat viszont kétszer is kontrát követően eredményes tudott lenni (1:4)
Gyors egerszegi góllal indult az utolsó 20 perc, majd néhány kiállítást követően Gribovszki József szépített, aki Zelevics Gergő és Tóth-Zsólyomi Flórián átadásából lőtt szép gólt. Az utolsó 5 percre teljesen szétesett a védelmünk, amit a Titánok könyörtelenül kihasználtak és 4 gólt ütöttek nekünk. Az 59. percben Zelevics Gergő is beköszönt, aki Pálmai Bálint forintos átadását értékesítette. A vége 9:3-as vendég siker.
Edzőnk véleménye a meccsről: "Összességében azt gondolom, nincs szégyenkeznivalónk. Persze vannak dolgok, amin javítani kell, de sokat léptünk előre játékban a jászberényi meccshez képest. Jelentősen javult a támadó játékunk, valamint védekezésben is jobbak voltunk. Fiatal játékosaink is felvették az U18-as bajnokság tempóját. Tetszett az egész csapat harcossága. Büszke vagyok a fiúkra a mai teljesítmény után. Dolgozunk tovább, hosszú út áll még előttünk."

Szombathelyi Pingvinek - SZJA 1:27 (0:9, 1:9, 0:9)
U18 kvalifikáció 2021.09.26. Zalaegerszeg, játékvezetők: Bosnyák Márkó, Mayer István, Molnár József

A kvalifikációs szakasz legerősebb ellenfelét láttuk vendégül Zalaegerszegen. Nagyszerű lehetőség volt a tanulásra, egy más szinten működő játék megtapasztalására. A mi helyzetünket nehezítette, hogy betegség és sérülés miatt sajnos sok alapembert nélkülözve kellett kiállnunk egy bivalyerős csapat ellen.
Sajnos nem sikerült megnehezíteni a vendégek dolgát, akik sokat korcsolyáztak, és nagyon ponterősen játszottak. A mi fiatal csapatunk megpróbált lépést tartani az erdélyi gárdával, de most ennyire futotta. Dicséret illeti őket, hogy férfiasan helytálltak, a sok bekapott gól ellenére sem törtek meg. A mieinknek Markó Bálint remek asszisztjából Gribovszki József révén sikerült megszerezni a becsületgólunkat is.  
Benkő István így értékelt: "A két gárda közti különbség megkérdőjelezhetetlen volt, ez a mérkőzés korai szakaszában is meglátszott már. Harmadról harmadra kisebb célok kitűzésével próbáltuk a csapat motivációját fenntartani. Ezeket csak részben teljesítettük, de sikerült egy szép gólt is lőnünk, valamint a testjátékunkon is javitottunk az első játékrész után. A kapott találatok mértékével nem vagyunk elégedettek, nyilván a lehető legkisebb különbségen próbáltuk tartani őket, de ez nem sikerült sajnos."
Gólszerzőnk: Gribovszki József                     
                                
Szombathelyi Pingvinek - PHC 12:5 (6:1, 3:3, 3:1)
U18 kvalifikáció 2021.10.02. Zalaegerszeg, játékvezetők: Molnár József, Hajzler István, Szabó Krisztián

Sok betegség nehezítette a heti munkánkat, több kulcsjátékosunk is a szombati meccsen tudott csak csatlakozni a csapathoz. A körülményeket leszámítva, sikeréhesen érkezetek a mieink a PHC elleni mérkőzésre.

Az éhségünk szerencsére a játékban is megmutatkozott, a csapat kiegyensúlyozott, eredményes játékkal rukkolt elő az első harmadban. Sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, aminek köszönhetően 6-1-es vezetéssel vonultunk az öltözőbe.
A második harmadban mind védelemben, mind támadásban körülményessé váltunk, több szituációban is egyénies megoldásokat választottunk. Szerencsénkre az ellenfél így sem tudott közelebb zárkózni hozzánk. Az utolsó harmad 9-4-es állásról kezdődött. A csapat továbbra sem találta a ritmust, ráadásul az ellenfél gólt szerezve közelített hozzánk. Szerencsére egy gyors időkérés után sikerült rendezni sorainkat és az utolsó 10 percben 3 gólt szerezve növelni tudtuk előnyünket.

Benkő István: "A csapat  megérdemelten szerezte meg első győzelmét az idei szezonban. Több kiemelkedő teljesítményt is láttunk a jégen, de a dicséret az egész CSAPATNAK kijár. Nincs időnk ünnepelni, gőzerővel készülünk a soron következő mérkőzésre!"
Gólszerzőink: Zelevics Gergő 6, Tobler Philipp - Pálmai Bálint 2-2, Simon Máté - Tóth-Zsólyomi Flórián 1-1

Az október 7-re kiírt Szombathelyi Pingvinek - KSI mérkőzést a vendégcsapat lemondta, így azt nem játszottuk le.

Folytatás októben 14-én a Győri ETO HC ellen Győrben.

A PHC elleni győztes meccsünk itt visszanézhető:

 

U18 Helyzetjelentés a bajnokságból

Vissza az előző oldalra!
X

Kereső


Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub - Magyar