A tornán 11 fős kis csapatunkon kívül a hazai Kőszegi Farkasok, a Soproni Jégtörők és a Nyugati Eszkimók vettek még részt.
“MINDENKI SZÁMÍT!”
A tornán négy mérkőzést játszottunk, duplázva a Farkasok ellen. A torna második mérkőzésén ismét a Farkasokkal kezdtünk. Kis csapatunkból meghatározó játékosok hiányoztak, de nagy örömünkre négyen is – Vili, Ádám, Hanga, Kornél – első tornások voltak.
A hangulat nagyszerű volt, a gyermekek lelkesen készülődtek, és élvezték a játékot. Az újaknak elmagyaráztuk, hogy mit is kell csinálni ha csere van, és kik azok, akikkel jégre kell lépniük. A mozgásunk és a jégbiztonságunk mérkőzésről mérkőzésre javult. A szezon második tornáján vettünk részt és többeknél látványos javulás volt tapasztalható az első szereplésükhöz képest. Kapusunkat sokszor magára hagytuk, de ennek ellenére jól teljesített a kis hálóőrünk. A szülőknek is új volt a torna légköre, de úgy tűnik hamar megkedvelték.
A játékosok most sem kaptak különösebb taktikai utasítást, csupán az volt a kérésünk, hogy szívvel, lélekkel küzdjenek, szerezzék meg a korongot, korcsolyázzanak minél többet és ne hagyják magukat. Ezt a feladatot maximálisan teljesítették. A nap végére mindenki nagyon elfáradt, de igazából ezért jöttünk.
A most debütálók nagyszerűen helytálltak, és elindultak a jégkorongozóvá válás csúszós, sikamlós útján.
Résztvevő játékosok: Mazzag Lőrincz Károly (GK), Kiss Bence, Baldauf Lola, Sipos Botond, Velladics Bence, Velladics Gergely, Göncz Hanga. Kovács Kornél, Patyi Vilmos, Owoebiak Avar Ádám, Major Márton
Edzők: Göncz Szabolcs, Szolga András
Egy rövid összefoglaló a tornáról: